Az internet adta lehetőségek egyik legnagyobb előnye az a mérhetetlenül sok rendelkezésre álló információ, amihez hozzá tudunk jutni. Mint mindenkinek, nekem is megvannak a kedvenc hírportáljaim, amiket rendszeresen olvasok. A koronavírus által kialakult home office kultúra hatása, hogy a napi teendőimet rugalmasabban tudom kezelni, így nem gond, ha esetleg munkaidőben elkalandozom a weben és számomra érdekes híreket olvasok. Általában az utazással, sporttal és technológiai innovációkkal kapcsolatos blogokat, hírportálokat szoktam nézni. Ám mostanság egyre jobban érdekel a fenntartható jövővel kapcsolatos információk megszerzése is. Számomra azért kezdett el fontossá válni ez a téma, mert a skandináv országokban tett látogatásaim során láttam, hogy alapvetően nagyon sok dologban kell még itthon fejlődnünk. Tudatosabbnak kellene lenni a szelektív hulladékgyűjtés terén és a megújuló energiaforrások nagyobb kihasználásában. Utánanéztem, hogy itthon Magyarországon milyen lehetőségeink vannak a megújuló energiaforrások telepítésére. Gyorsan megtudtam, hogy szélerőművek telepítésére nincs lehetőség a jelenleg hatályban lévő szabályzások alapján, így tovább indultam a napelemek felé.

Rengeteg blogot, honlapot és cikket találtam a témában, ami nagyon jó. Egyet pedig szeretnék kiemelni a kereséseim eredményeiből, hátha valakinek hasznos lehet.  A sporoljnapelemmel.hu nevű oldal napelem pályázatok lehívásával és a napelem rendszerek telepítésével is foglalkozik. Érthető, korrekt leírásokkal találkoztam a napelem pályázatokkal kapcsolatban, amelyek kapcsán árajánlat kérésére is van lehetőség.

Ami érdekes volt számomra és teljesen új információt jelentett, hogy két lehetőségünk is van az energia felhasználás-megtartás kapcsán a rendszerek telepítésénél. Az első, hogy egy akkumulátorra töltődik rá a fel nem használt energia és a sötétebb napokon ezt tudjuk igénybe venni. A második egy kicsit biztonságosabb megoldás, hogy a pluszban megtermelt energia a szolgáltató hálózatára rátöltődik és a szolgáltató ezt megveszi tőlünk, ha pedig épp mi vagyunk hiányban, akkor mi fizetünk a szolgáltatónak. Azért ez elég win-win helyzetnek tűnik.

Számomra jó volt azt látni, hogy már Magyarországon is van lehetőség támogatásokra pályázni a napelem rendszerek telepítéséhez. Gyakorlatilag mindenféle információ megtalálható a napelem pályázatokról a sporoljnapelemmel.hu oldalán, viszont fontos azt megjegyezni, hogy magánszemélyek és vállalkozások is jogosultak támogatások igénybevételére.

Vállalkozások számára 3.000.000. Ft vissza nem térítendő támogatás érhető el napelem pályázatoknál a sporoljnapelemmel.hu cikkei szerint, ami azért szuper, mert így akár egy kisebb rendszer telepítését meg is lehet úszni 100%-osan a pályázaton elnyert támogatás összegéből is. Így akár az is igénybe tudja venni a napelem energia nyújtotta előnyöket, aki egy kis vagy mikro vállalkozással rendelkezik és nincs meg a megfelelő tőkéje hozzá, hogy saját erőből finanszírozza az egész telepítést. Hosszabb távon pedig mindenképpen kifizetődik a beruházás.

Magánszemélyek számára vissza nem térítendő támogatás jelenleg bizonyos megyékben szünetel, de vannak további lehetőségek napelem pályázatok igénybevételére. A sporoljnapelemmel.hu összefoglaló cikke alapján rendelkezésre áll a 0%-os hitel, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy nem fizetünk kamatot, kvázi részletfizetéssel vesszük meg a napelem rendszert. Ez véleményem szerint egy nagyon jó konstrukció, mivel átlagban 8-10 év alatt visszahozza az árát és onnantól kezdve tényleg mondhatjuk, hogy ingyen van az áram.

Igazából, engem személy szerint, gondolkodóba ejtett, hogy pont a sporoljnapelemmel.hu oldalán találtam ezekre az információkra, mert hát, napelemek telepítésével is foglalkozik a honlaphoz tartozó cég, akik ingyenes helyszíni felméréssel meg is nézik, hogy alkalmas-e a házam tetőszerkezete napelemekhez. Még azért gondolkodom rajta, de nagyon csábító, és a napelem pályázatok remek lehetőséget nyújtanak ehhez.

napelem pályázatok