Május 1. – Az ILLUMINÁTUS Rend megalakulásának ünnepe

180px-Billederweishaupt22

Adam Weishaupt

 

1776. május 1-jén a bajorországi Ingolstadt egyetemének fiatal tanára, Ádám Weishaupt, megalakította az Illuminátus Rendet, azaz a megvilágosodottak és beavatottak rendjét. Nem volt véletlen, hogy a baloldali pártok és a szakszervezetek május 1-jét nevezték ki a “munka ünnepének”. A szovjet birodalom fennállása idején ez volt az egyik legnagyobb ünnep. A hivatalos történetírás még mindig vonakodik feltárni, milyen szoros a kapcsolat a kommunista világmozgalom és az Illuminátus Rend között. De a történelmi tények azért még tények maradnak, akkor is, ha a hivatalos történetírás nem szeret velük foglalkozni.

Ádám Weishaupt a katolikus hitben nőtt fel. Ingolstadt jezsuita egyetemén már egész fiatalon az egyházi jog tanára lett. 1771-ben, 23 évesen, azonban váratlanul lemondott tanári megbízatásáról, állítólag azért, hogy a következő öt éven át minden idejét egy szabadkőműves jellegű titkos társaság létrehozásának szentelje. Ezt a társaságot sokkal szigorúbb szabályok szerint akarta felállítani és vezetni, mint a már létező szabadkőműves páholyokat. A tervbe vett titkos társaság célja “az új világrend” létrehozása volt. Ezt az új világrendet természetesen csak úgy lehet megvalósítani, ha a régi világrend lebontásra és megsemmisítésre kerül, azaz, ha eltávolítják az útból. Ezért az új titkos társaságnak támadnia kellett az akkor fennálló egyházi és világi hatalmat, a Vatikánt és a dinasztikus monarchiákat, hogy meggyöngülve eltávolíthatók legyenek.

Weishaupt kezdettől fogva arra törekedett, hogy a szabadkőművességet bekapcsolja az Illuminátus Rend tevékenységébe. Weishaupt három osztályba sorolta a mozgalmában résztvevőket.

  • Az elsőbe tartoztak a novíciusok, a minerválok és az alacsonyabb fokozatú illuminusok.
  • A második osztályba tartoztak a szabadkőművesek, a szokásos és a skót rítusú lovagok.
  • A harmadik osztályba, a Misztériumok Osztályába, tartoztak a papok, a régensek, a mágus és a király. A király természetesen maga Ádám Weishaupt volt.

Weishaupt mindent elkövetett, hogy tekintélyes embereket nyerjen meg a maga számára. Már kezdettől fogva

az Illuminátus Rend első fokozataként olyan erkölcsi tanításokat és szabályokat írt elő, amelyek a Rendhez csatlakozót minden ellenállásától megfosztották. 

Hermann Ahlwardt írja “Mehr Licht – Der Orden Jesu” (Több fényt – a Jezsuita Rend) című munkájában, hogy amikor Weishaupt Frankfurtban megismerkedett báró von Knigge-vel, akkor a “nemes proletár” személyében eszméi lelkes terjesztőjére talált. Ezt követően egész Észak-Németországban, így Poroszországban és Szászországban is, számos nemes lépett be az Illuminátus Rendbe. Ennek lett az eredménye, hogy Weishaupt Rendjében hamarosan megtalálhatóak voltak a magasrangú katonatisztek, állami hivatalnokok, de a nagy gondolkodók, írók és művészek is. A két tekintélyes szabadkőműves, Knigge és a darmstadti titkos tanácsos Bode, révén Weishauptnak is sikerült csatlakoznia a szabadkőművességhez. Már 1777-ben, egy évvel az Illuminátus Rend megalakulását követően, tagja lett az egyik müncheni szabadkőműves páholynak. Weishaupt könyvében megírja, hogy formálisan mindenkinek meg volt engedve, hogy az Illuminátus Rendből kiléphessen. Az ismertté vált tények azonban azt bizonyítják, hogy akik beléptek az Illuminátus Rendbe, halálbüntetés terhe mellett teljesíteni voltak kötelesek egész életükön át annak utasításait. Még azokat a parancsokat is teljesíteniük kellett minden ellenvetés nélkül, amelyekhez bűncselekmény elkövetésére volt szükség. Aki megtagadta az engedelmességet, azt halálbüntetéssel sújtották. Már a Rend kezdő tagjainak, a novíciusoknak is félelmetes esküt kellett letenniük, amelyben feltétlen engedelmességet fogadtak, tudomásul véve, hogy ha azt megszegik, az egész Renddel kerülnek szembe. A legszigorúbb titoktartási kötelezettség terhelte őket és hallgatniuk kellett mindenről, ami a Renden belül történt. Egy rendtagot csak akkor avattak be a Rend végső céljaiba, ha előzetesen sikerült az Illuminátus Rend belső köreibe bekerülnie. A végső célokat röviden így foglalhatjuk össze:

  • Dark-Tourism-Illuminati-Capital-Astana-Kazakhstan-All-Seeing-Eye1. Minden meglévő kormány leváltása,
  • 2. A magántulajdon eltörlése,
  • 3. Az örökösödési jog megszüntetése,
  • 4. A hazafiság elpusztítása,
  • 5. Valamennyi vallás felszámolása,
  • 6. A család felbomlasztása,
  • 7. Egy új világrend létesítése.

 

 

 

Weishauptnak sikerült Németország protestáns fejedelmeinek az érdeklődését megszereznie. A protestáns fejedelmek nem azért csatlakoztak Weishaupt-hoz, mert részükre már a kezdő fokozatokban is több bölcsességet és titkot árultak el, mint a többieknek, hanem azért, mert a protestáns német fejedelmek hatékonyan gyöngíthették a katolikus egyházat, amely az illuminátusok egyik fő ellenfelének számított. Ezek a fejedelmek csatlakoztak Weishaupt Rendjéhez, de magasabb fokozatot nem értek el, így rejtve maradtak előttük az Illuminátus Rend valódi szándékai és céljai. Ezeknek az előkelő személyiségeknek köszönhetően Weishauptnak sikerült a szabadkőművesség centrumaiba behatolnia. 1782. július 16-án a németországi Wilhelmsbad-ban került sor arra a kongresszusra, ahol megpecsételték a szövetséget a szabadkőművesség és az Illuminátus Rend között, vagyis az a két titkos társaság, amely ebben az időben a leghatalmasabb, legbefolyásosabb és leggazdagabb embereket tömörítette, szövetséget kötött, hogy céljai érdekében együttesen cselekedjen.

Az Illuminátus Rendet szervezetileg a jezsuita rend mintájára építették fel. Mindenki ismerte a saját fokozatának megfelelő rendtársát és a személyes előjáróját. Minden előjáró köteles volt évente kétszer minden rendtagról jelentést készíteni. De valamennyi rendtag is kötelezve volt arra, hogy zárt borítékban jelentést készítsen a feletteseiről, ezen kívül minden rendtag köteles volt rendszeresen gyónni is.

 

II. Katalin

II. Katalin

II. Katalin orosz cárnő, aki – anélkül, hogy a Rend legféltettebb titkait ismerte volna – a kor divatjának engedve maga is aktív illuminátus volt, gyakran panaszkodott az előbb felsorolt kényelmetlenségek miatt.

Az Illuminátus Rend tagjainak tehát meg kellett egymást figyelniük, kémkedni kellett egymásra,

jelentéseket kellett írniuk, egymás felett gyámkodniuk kellett, azaz minden olyan természetellenes módszert alkalmazniuk kellett, amely ellenkezik az emberi szabadsággal és a nemes emberi törekvésekkel. Ez a módszer azonban szükséges volt ahhoz, hogy valamennyi szál néhány kézben fusson össze, és így a szerteágazó szervezetet néhány ember irányíthassa. Jól tükrözi az illuminátusok dinasztiaellenes és egyházellenes beállítódását az a beavatási rituálé, amelyet a legmagasabb fokot elérő rendtagoknak írtak elő. A pályázót egy olyan terembe vezették, amelyben a trón előtt egy asztal állott a királyi hatalom szimbólumaival: a jogarral, a karddal és a koronával. A beavatottakat felszólították, hogy vegyék magukhoz ezeket a tárgyakat, egyidejűleg figyelmeztették őket, hogy ha ezt megteszik, akkor nem léphetnek be a Rendbe. Ezt követően a pályázót egy másik, teljesen sötét terembe vezették. Itt fellebbentették a függönyt egy oltárról, amelyet fekete terítő fedett, és amelyen egy üres kereszt és egy vörös frígiai sapka volt, hasonlóan a Mithras misztérium esetében. Ezt a rituális sapkát átadták a pályázónak a következő szavakkal: “Hord ezt, mert többet jelent, mint a királyok koronája”. Ez a rituálé nagyon hasonló a Mithras misztériumba történő beavatáshoz, ahol a pályázóknak egy kard és egy korona kerül átnyújtásra, és amit ezekkel a szavakkal kell visszautasítaniuk: “Mithras egyedül az én koronám”.

Weishaupt fokozatosan elhelyezte ügynökeit az akkori Európa döntési központjaiba, ahol azok kapcsolatba tudtak kerülni a bíborosokkal, a hercegekkel, a fejedelmekkel és a királyokkal. Ezek az illuminátus ügynökök hűségesen küldték a jelentéseiket mesterüknek, amelyeket Weishaupt kihasznált politikai céljai elérésére. Az illuminátusok egyik dicséretes alapelve volt, pl., hogy férfiakat és nőket egyaránt beszerveztek és a nemek egyenjogúsága mellett szálltak síkra. Hirdették a vallásszabadságot is, amely természetesen szembeállította őket az egyházzal. Weishaupt úgy gondolta, ha a tömegeket megszabadítják az egyház puritanizmusának az igájától, akkor egy szexuálisan szabadabb életnek örvendhetnének. Egyes kutatók szélsőségesen anyagias beállítottságúnak írják le az Illuminátus Rendet. Weishaupt szinte patologikusan gyűlölte a fennálló egyházakat, noha maga is bizonyos spirituális erők befolyása alatt állott. Olyan felszabadult emberiségben hitt, amely az egykori aranykor tökéletességében élhetne. Az egyházat korrupt szervezetnek tekintette, amely Jézus Krisztus eredeti tanításait elveszítette, és csupán anyagias, nagyon is földi természetű okokból hatalmának megtartására törekszik. Ezen túlmenően Weishaupt arról is meg volt győződve, hogy Jézus Krisztus titkos tanításait nem az egyházak, hanem a rózsakeresztesek és a szabadkőművesek őrizték meg. A katolikus Habsburg dinasztia elleni harcában Weishaupt elfogadta azt a jezsuita elvet, hogy a cél szentesíti az eszközt. Az illuminátusoknak ez a törekvése végül is oda vezetett, hogy a bajor rendőrség 1785-ben valamennyi titkos társaságot betiltott, köztük az Illuminátus Rendet is. A hivatalos történetírás ezt a dátumot jelöli meg az Illuminátus Rend megszűnésének az időpontjaként. A Rend azonban nem szűnt meg, csupán alámerült és titokban folytatta tovább tevékenységét.

Egy sokat idézett legendás eset szerint 1785-ben, vagyis 9 évvel az Illuminátus Rend megalapítása után, egy bizalmas híreket továbbító illuminátus küldönc Regensburg közelében villámcsapás következtében életét vesztette. A rendőrség számos dokumentumot talált a halott embernél, aki Párizsba igyekezett. Az egyik dokumentum ismerteti az illuminátusok tevékenységét és részletes utasításokat ad a tervbe vett francia forradalom előkészítésére vonatkozóan. A hivatalos iratok a németországi illuminátusoktól származtak és Franciaország szabadkőműves nagypáholya vezetőjének voltak címezve Párizsba. Az Illuminátus Rend egyes tagjai állítólag megrettentek ezeknek a titkos okmányoknak a tartalmától. Úgy döntöttek, hogy tanúvallomást tesznek a bíróság előtt. Mindez arra késztette a bajor rendőrséget, hogy razziát tartson néhány vezető illuminátus házában. Ezeken a helyeken további nagymennyiségű titkos anyagot foglaltak le, amelyeknek a tartalma riasztotta a bajor kormányt. Úgy döntött, hogy fehér könyv formájában nyilvánosságra hozza azokat. “Az Illuminátus Rend és Szekta eredeti írásai” című dokumentumkötetet aztán a bajor kormány megküldte a különböző európai országok, köztük Anglia és Oroszország uralkodóinak. Mivel ezen országok uralkodóinak környezete és kormányzati szervei a szabadkőművesek és az illuminátusok erős befolyása alatt állottak, a bajor kormány kezdeményezése nem járt sikerrel. Sem Londonban, sem Szentpéterváron nem tettek komoly erőfeszítéseket az illuminátus összeesküvés felgöngyölítésére, és az Illuminátus Rend tevékenységének a beszüntetésére.

Hermann Ahlwardt német kutató idéz könyvében a lefoglalt dokumentumokból. Így ismerteti Zwack kormánytanácsos Landshut-i házában 1786. október 12-én tartott házkutatás során lefoglalt eredeti illuminátus iratokat.

Milyen kérdéseket tettek fel a belépni szándékozóknak?

 

Az egyik írás 1776-ból arról szól, hogy milyen kérdéseket tettek fel az illuminátusokhoz belépni szándékozó jogásznak, Franz Antonnak:

“6. kérdés: Ha méltánytalan, igazságtalan dolog történik, miként viselkedne?

Válasz: Ha ezt a Rend megparancsolja, akkor megtennék olyasmit, amelybe én esetleg nem látnék bele, vajon valóban igazságtalan vagy sem? Továbbá ha ez valamilyen más szempont szerint lenne igazságtalan, akkor se kellene már annak tekinteni, ha az eszközül szolgál a boldogság vagy a végcél eléréséhez.

11. kérdés: Milyen jogon illeti meg vagy sem ezt a Társaságot vagy Rendet az élet és halál feletti rendelkezés joga?

Válasz: Igen, miért ne? Ha már más nem történhet, és ha a Társaság szükséghelyzetben érzi magát, és ha nem nyúl ehhez az eszközhöz, akkor saját elpusztulásától kell tartania. A fennálló politikai rend keveset veszítene ezzel, mert más ezrek léphetnek a helyükre. Egyébként utalok itt a 6. pontra adott válaszomra.

20. kérdés: Hajlandó-e feltétlen engedelmességet fogadni és tudja-e, hogy mi ez?

Válasz: Természetesen ez fontos, ugyanakkor meg vagyok győződve, hogy a Rend ezzel csak a legjobbat kívánja elérni.

24. kérdés: Milyen büntetést, fenyítést, biztosítékot kapcsolna ön ehhez a kötelezettséghez?

Válasz: Mindazokat, amelyeket a Rend jónak talál az én 20. pontban foglalt feltétlen engedelmességet fogadó eskümhöz mérten.

Egy másik jogásznak a felvételi jegyzőkönyvében a következők találhatók:

12. kérdés: Milyen okból jár, vagy nem jár ennek a Társaságnak vagy ennek a Rendnek az élet és halál feletti jog?

Válasz: A világ régenseit (urait D. J.) megillető jogból ered az, hogy rendelkeznek az emberek élete és halála felett. Ebből fakadóan ismerem el a saját Rendemnek is ezt a jogot, mivel a világ régenseihez hasonlóan ő is az emberiség javát szolgálja.

29. kérdés: Milyen büntetést, fenyítést, biztosítékot kapcsolna ön ehhez a kötelezettséghez?

Válasz: Hibámért becsületem és életem elvesztése legyen a büntetés.”

 

Az illuminátusok célkitűzései

Az első ilyen cél volt a fennálló kormányok eltávolítása. Ezt tágan úgy is értelmezhetjük, mint az Európában akkor hatalmat gyakorló uralkodói dinasztiák és örökletes arisztokrácia eltávolítása a hatalomból. A vezető dinasztiák, úgy mint az osztrák Habsburgok, a német Hohenzollerek és az orosz Romanovok, valamint a német, az osztrák és az orosz arisztokrácia el is lett távolítva a hatalomból. Kivételt képeznek a Windsorok Angliában, őket azonban a revizionista történészek szerint az illuminátus pénzoligarchia helyezte trónra és a Windsor család maga is az új nemzetközi hatalmi elitnek a része. Személyükben maga a nemzetközi pénzügyi közösség elit csoportja uralkodik Nagy Britanniában. Ez mondható el a kisebb nyugati országok szabadkőműves uralkodóiról és született arisztokráciájának legelőkelőbb tagjairól.

A második cél a magántulajdon megszüntetése. Ennek az egyik módja, amikor egy ország nemzeti vagyona az állam tulajdoni monopóliuma révén kerül annak a szűk elitnek a rendelkezésébe, amelyik ezt az államot az uralmába kerítette. Ez volt a helyzet az ugyancsak a nemzetközi pénzoligarchia által hatalomra segített államszocialista rendszer esetében. A magánpénzmonopólium rendszerében pedig úgy számolódik fel a magántulajdon, hogy annak a túlnyomó része a magánpénzrendszert irányító pénzvagyonos elit tulajdonába megy át. A társadalom többsége vagyontalan, és a pénzoligarchia tulajdonában lévő korporációknál, mint alkalmazott dolgozik. Vagyis a társadalom nagy többsége számára csak az alkalmazotti, illetve bérmunkás lét lehetséges, mivel ki van zárva a magántulajdonból. Az ilyen bérmunkás olyan függőségek közepette él, hogy alávetettsége miatt valóban önálló akaratképzésre már nem képes.

A harmadik cél volt az öröklési jog megszüntetése. A nemzetközi pénzoligarchia az ellenőrzése alatt álló vagyon jelentős részét alapítványokba vitte át, és itt tartotta meg adómentesen a rendelkezése alatt. Több pénzdinasztia is van, így pl. a Rothschildok, akik Family Trust-ban, családi alapítványban tartják vagyonukat, amelyet nem osztanak fel, amely nem öröklődik, amelyért nem fizetnek örökösödési adót, de amely vagyon a bázisa az adott pénzdinasztiához tartozó családok jólétének és hatalmának. Tehát az öröklési jog is, noha megvan, lényegében az illuminátusok programjának megfelelően módosult fokozatosan. A társadalom túlnyomó többsége számára csak elvont lehetőségként létezik, gyakorlatilag nem. Akinek nincs számottevő vagyona (mint, pl. a bérből és fizetésből élő, máról-hónapra tengődő millióknak), annak örökbehagynivalója sincs.

Stratégiájuk negyedik célkitűzése
a nemzetállamok és a nemzetállamokat fenntartó patriotizmus felszámolása volt. A szabadkőműves világállam útjában állanak a hagyományos nemzetállamok a maguk külön-külön szuverenitás igényével. Ezért a kozmopolita szekuláris világállam érdekében szükséges a nemzeti összetartozás érzésének az elgyöngítése, hogy helyébe a “világpolgár” léphessen, aki a világ minden táján, a földgolyó minden országában egyaránt otthon van. Az ilyen nemzeti gyökereitől megfosztott “világpolgár” olyan, mint a futóhomok, nincs közösségi összetartozása, nemzeti identitása és ezért korunk neo-illuminátus pénzoligarchiája számára jól gyúrható embermassza, amely felett könnyű uralmat gyakorolni.

Ha nincs nemzetállam, akkor az uralmat gyakorló elit szerepét az adott néphez nem tartozó, ahhoz érzelmileg, kulturálisan nem kötődő személyek is betölthetik. Ez megkönnyíti a nemzetközi pénzoligarchia számára saját embereinek a kormányra segítését. Elég ha a politikai irányításra előre kiválasztott és e célra kiképzett személyek a formális jogi követelményeknek eleget tesznek. Elég az állampolgárság, és az alkotmányhoz való formális kötődés, hazára, és nemzeti töltetű hazafiságra nincs többé szükség.

Az ötödik célkitűzés a vallásoknak a meggyöngítése, illetve felszámolása volt. Ennek egyik útja a vallásos nevelés, a vallásos hit aláásása, másrészt pedig a keresztény egyházak minél több kisegyházzá való atomizálása, az egyház közösségformáló szerepének csökkentése, a valódi egyházak és a kvázi egyházak egyenlősítése a relativizmus túlfeszítésével és a vallási türelem átértelmezésével. A vallási közösségek atomizálásának is az a célja, hogy az egyént megfossza attól a védelemtől és erőtől, amit a közösséghez tartozás jelent a számára. Ezzel az egyént védtelenné teszi a nemzetközi pénzoligarchiával és uralmi rendszerével szemben. Másik útja egy felvizezett, eklektikus – illuminizált – világvallás kialakítása, amely a pénzoligarchia küszöbön álló világállamának a szinkretizált államvallása lenne.

A hatodik cél a család felbomlasztása, illetve megszüntetése, szintén az egyén elszigetelését célozza. Egy családi közösségtől – és az általa tovább adott értékrendtől és kötelékektől – megfosztott egyén teljesen védtelenül áll a pénzoligarchia hatalmi hálózatával, személyiséget romboló destruktív értékrendjével szemben. Egy erős családi közösség a maga összetartó erejével, és közösségi hálójával, védelmet nyújthat a pénzoligarchia tömegtájékoztatási eszközökkel végzett agymosásával szemben.

A hetedik cél a pénzoligarchia uralmát biztosító szabadkőműves (pontosabban illuminista) világállam, – a világköztársaság – létrehozása volt. Ez a világállam formálisan még nem jött létre, de egyes alkotóelemei már készen vannak. A nemzetközi rendszerben kialakult regionális egységek – összekapcsolódva az ENSZ égisze alatt – rövid idő alatt formálisan is világot átfogó konföderációvá fejleszthetők. Ebben a világállamban a főhatalom a pénzügyi rendszert birtokló nemzetközi pénzoligarchiái, amely ellenőrzése alatt tartja a világ energiaellátását és élelmiszertermelését is. Yehezkel Dror professzor “Ist die Erde noch regierbar?” (Kormányozható-e még a föld?) című, 1994-ben publikált tanulmányában, amelyet elfogadtak a Római Klub hivatalos jelentésének, megállapítja, hogy a világállam működtetéséhez a nemzetközi pénzoligarchiának államonként 100-tól 1000-ig terjedően van szüksége kiszolgáló személyzetre a politikai hatalom gyakorlásához. Ez világszinten 50 ezer kiválasztott személyt jelent. Mindössze ennyi embert kell a pénzoligarchiának kiképeznie a világ kormányzását végző elit személyi bázisa számára. Ebben a létszámban már benne foglaltatnak az egyes államok vezetőin kívül a nemzetközi vállalatokat, a nemzetek feletti és nemzetközi politikai intézményeket irányító menedzserek is. Azok a vezetői és kormányzói feladatokat ellátó személyek, akik a pénzoligarchia informális utasításait végrehajtva meghozzák a formális döntéseket, és gondoskodnak azok végrehajtásáról, az 50 ezres létszámon belül mintegy 5 ezer főből álló kisebb és zártabb elit-csoportot képeznek. Ezeken belül is elkülöníthető egy még szűkebb, mintegy 1000 főből álló szuperelit, amely az emberiséget érintő legfontosabb kérdésekről dönt. A Római Klub szakértője szerint ehhez csak 400 politikus tartozna, akik közül mindössze 200-at kell a ma nyugaton elfogadott demokratikus játékszabályok szerint megválasztatni a lakossággal. A pénzoligarchia kiemelt fontosságú célja a választott képviselők számának a minimálisra csökkentése. Minél kevesebb a választott politikus, annál könnyebb őket az ellenőrzése alatt tartania. A demokratikus formák között tartott választások során ugyanis mindig fennáll annak a kockázata, hogy “műhiba folytán” nem a pénzelit kiválasztottja kerül a törvényhozói és kormányzati testületekbe. Ezért a pénzoligarchia – a takarékosság átlátszó ürügyével – ügynökei útján mindenütt a választott képviselők számának a csökkentésére törekszik. Erre jó példa az a kampány, amelyet a pénztőkét mindenben kiszolgáló MSZP-nek a fináncoligarchiához tartozó miniszterelnök-jelöltje indított 2001 nyarán a választott képviselők számának a csökkentésére, és a kétkamarás törvényhozás bevezetésére Magyarországon. A lényeg itt is a választott személyek kiszorítása a közügyek intézéséből.

Áttekintve az illuminátus rend stratégiai céljait, megállapíthatjuk, hogy ezek a célok vagy megvalósultak, vagy nagyon közel kerültek a megvalósuláshoz. Az illuminátusok rendje ezen a név alatt már nem működik, de utódszervezetei működnek. Onnan lehet felismerni, hogy mely szervezetek, társaságok, zártkörű klubok és más rejtett struktúrák tekinthetők az illuminátusok utódszervezeteinek, hogy ugyanezekért, vagy hasonló célokért küzdenek – nyíltan vagy titokban – vagy sem? Ha ugyanazt akarják, mint az illuminátusok, akkor – jelenlegi nevükre való tekintet nélkül – az illuminátusok utódainak tekinthetők.

 

forrás:
2002. / Dr. Drábik János: Uzsoracivilizáció:
http://mek.niif.hu/06800/06897/html/0208.htm