Guernsey – A sziget melyet a KAMATMENTES PÉNZRENDSZER bevezetése mentett meg az adósságcsődtől

Mont Orgueil CastleVegyünk szemügyre egy olyan sziget-államocskát, Guernsey-t, ahol már több évszázada kamatmentes pénzrendszer működik a legnagyobb sikerrel. Az ún. Channel Islands (Csatorna-szigetek), amelynek Guernsey közigazgatási területe a részét képezi kivételes helyzetet foglal el Őfelsége a brit uralkodó birtokai között. A szigetek nem részei az Egyesült Királyságnak, ugyanakkor szuverén államoknak sem tekinthetők és gyarmatoknak sem. Az 1948-ban elfogadott British Nationality Act (Brit Nemzetiségi Törvény) szerint az említett szigetek lakói: “Az Egyesült Királyság, a Szigetek és a gyarmatok polgárainak tekintendők.” Valóban önálló törvényhozásuk, bírósági rendszerük és kormányzatuk van, de az Egyesült Királyság látja el katonai védelmüket és ő képviseli őket a nemzetközi szervezetekben. Ez a sajátságos alkotmányjogi helyzet számos különleges történelmi esemény következménye. A XIX. század elején, a napóleoni háborúkat követő időkben, a Szigetek (különösen Guernsey) igen nyomorúságos gazdasági viszonyok között tengődtek. A természeti szépségeken és a kellemes éghajlaton kívül szinte semmi nem volt, ami visszatartotta volna lakóit az elvándorlástól.

 

Nem voltak utak, és mindenütt a nyomor jelei voltak láthatóak

A fővárosnak, St. Peters Portnak sem voltak kövezett útjai. Egyetlen bérelhető járművet sem lehetett találni. Kereskedelmi kapcsolatok nem léteztek és általános volt a munkanélküliség és a szegénység.

Az állam el volt adósodva 19 137 angol fonttal és ezért 2390 font kamatot kellet fizetnie, noha a teljes állami bevétel mindössze évi 3000 fontot tett ki. A tenger egyre több parti területet mosott alá és a lakóknak nem volt pénzük a védőgátak megépítésére, mindössze 610 font állt évente a rendelkezésükre. De egyedül a gátak megépítése legalább 10 000 fontot igényelt. A kormánynak választania kellett. A rendelkezésre álló összeggel még csak hozzá sem foghatott a szigetmegmentését szolgáló gátak megépítéséhez.

1815-ben egy bizottságot neveztek ki abból a célból, hogy megvizsgálja, miként lehetne valamilyen módon födél alá helyezni a városi piacot. A bizottság megállapította, hogy a nyomorgó szigetlakók további adókkal való megterhelése lehetetlen.

Ha viszont a bankoktól vesznek fel kölcsönöket, akkor tovább növekszik az állam már amúgy is nagy eladósodása és teljes jövedelmét fel fogja emészteni az adósságra  fizetendő magas kamat (ez történik ma például Magyarországon – H.D.).

Egyértelmű volt, hogy még ha kapnának is hiteleket, legjobb esetben csak a kamatait tudnák fizetni, de az adósságot soha nem lenne képes megfizetni az állam. Hosszas mérlegelést követően egy történelmi jelentőségű javaslattal állt elő. Azt ajánlották, hogy az oly szükséges fedett piacot, amely nélkül a főváros nem működhet, a Guernsey államocska által kibocsátott 6000 font értékű pénzjeggyel finanszírozzák. Szó szerint idézzük, hogy mit javasolt a bizottság:

“A bizottság ajánlja, hogy a költségeket 1 fontos állami kibocsátású pénzjegyekkel (!)finanszírozzák 6 000 font nagyságrendben… Ezek a pénzjegyek nem csak az új piac létrehozására, de a Torteval templom és az utak építésére, valamint más állami kiadásokra is fordíthatóak. Mivel az államnak máris forgalomban van 50 000 fontnyi pénzjegye, ezért ajánlatos az újabb kibocsátást 6 000 fontra korlátozni…”

Az érvelés lényege az, hogy az állami pénzjegyek kibocsátása olyan jövedelemhez juttatja az államot, amely nemcsak elegendő a piac megépítéséhez, de ahhoz is, hogy olyan többletjövedelem amortizálódjon, amely lehetővé teszi a meglévő államadósság fokozatos csökkentését. A javaslatokat hosszú megfontolás után elfogadták és az első állami kibocsátású pénzjegyeket 4 000 font összegben még abban az évben forgalomba hozták. Az így kibocsátott pénzjegyeket három szakaszban kellett az államnak visszaszereznie, mégpedig 1817. áprilisáig, 1817. októberéig és végül 1818. áprilisáig. A visszakapott pénzjegyeket nem volt szabad újra forgalomba hozni. A bizottság jelentése ezt azzal indokolta, hogy ily módon az államadósság megnövelése nélkül lehetséges a megjelölt munkák befejezése és ugyanakkor még marad bevétel az állam más kiadásainak a fedezésére. Csak 1820-ban sikerült a bizottságnak biztosítani az új piacépület megépítéséhez a pénzügyi eszközöket. Erre a célra 4500 fontnyi állami pénzjegyet bocsátottak ki, amelyeket 10 év alatt kellett visszaszerezni az importvámokból, és a piacon működő üzletek forgalmi adójából. Az olvasó figyelmét nyomatékosan felhívjuk arra, hogy a Guernsey-kormányzat által kibocsátott pénz kamatmentespénz volt. A piac megépítésére kibocsátott kamatmentes 4500 fontot hamarosan más kibocsátások is követték. Így 1821-ben már 10 000 font kamatmentes font volt forgalomban.

 

 

A kamatmentes közpénzjegy kibocsátása mind a lakosság, mind az állam szempontjából rendkívül előnyös volt,

mert hatékonyan elősegítette a hiteltartozások visszafizetését, az adósság csökkentését. Az állam tehát nem külföldi magánbankoktól vett fel kamatra kölcsönöket, hogy finanszírozza kiadásait,hanem maga bocsátott ki saját maga által kreált pénzjegyeket, amelyek a saját területén voltak forgalomban és amiért a Szigetek lakói, a saját államuknak fizettek kamatot. Az államkincstár az így beszedett kamatokat arra használta, hogy fedezze belőle az állam kiadásait és ezért egyre csökkentette a lakosság által fizetett adókat. Adóbevételekre ugyanis egyre kevésbé volt szüksége. Az így létrejött városi piacot 1822. októberében megnyitották és az a mai napig sikeresen működik.

market-square-town-church-guernsey

Guernsey – Market Square, Town church

1826-ban bizonyos személyek az angol királyi államtanácshoz fordultak, hogy Guernsey és Jersey államocskáknak nincs joguk királyi engedély nélkül pénzjegyek kibocsátására olyan mennyiségben, amely meghaladja évi bevételüket. A királyi államtanács a döntés előtt jelentést kért a brit állami-pénzügyi bizottságtól. A jelentésben felsorolt érvek feltárták, hogy a lakosság számára milyen jelentős haszonnal járt a helyi állami pénzjegy-kibocsátás. Ezek az érvek meggyőzték a királyi államtanácsot, így az az ügyet lezárta és többé nem foglalkozott vele.

A két legkomolyabb fenyegetés azonban még hátravolt. Két magánbank, amely a szigeten működött – az “Old Bank” és a “Commercial Bank”, amelyeket 1827-ben és 1830-ban alapítottak elárasztották a Szigeteket saját kibocsátású papír-bankjegyekkel. Az állami hatóságok, attól tartva, hogy a magánbankjegyek forgalomba hozatala csökkenti a bizalmat az állami pénzjegyekkel szemben, tárgyalásba kezdtek a két bank képviselőivel. A tárgyalás eredményeként az állam engedett és kivonta forgalomból 15 000 font értékű állami bankjegyét. Ezen túlmenően az állam még ahhoz is hozzájárult, hogy a jövőben 40 000 fontra korlátozza az állami pénzjegyek kibocsátását. A tárgyalásokról semmi nem szivárgott ki, és írásos nyomok sem maradtak. A kutatónak csak a puszta tények megismerése áll a rendelkezésére. Ez a megállapodás 1914-ig maradt hatályban, amikor is a forgalomban lévő állami pénzjegyek elérték a 41 206 fontot. Mellékesen azt is érdemes megjegyezni, hogy összesen 1 pénzhamisítási eset fordult elő, de az is lelepleződött.

Több mint 70 évig a helyzet változatlan maradt Guernsey-n, de 1914-ben az állam elég erős volt ahhoz, hogy ellentmondjon a magánbankoknak és ismét forgalomba hozhasson annyi állami kibocsátású pénzjegyet, amelyből fedezni tudta a szigetállamocska fejlesztésének a szükségleteit. Ez a változás összefüggött az I. Világháború kitörésével, amikor is rendkívül megnőtt a pénz iránti kereslet, ugyanakkor a bankok számára meg volt tiltva, hogy több pénz gyanánt szolgáló bankjegyet bocsássanak ki, mint amennyi már forgalomban volt. Az államot azonban ilyen korlátozás nem kötötte. Ezt a lehetőséget kihasználva, 1918-ig, a háború végéig Guernsey és Jersey sziget-államocskák 142 000 fontra növelték az általuk kibocsátott állami pénzjegyek mennyiségét.

 

 

Ezt követően Guernsey már nem változtatott azon az álláspontján, hogy saját pénzét önmaga alkotja meg és hozza forgalomba.

Ezért 1958-ban már 542 000 csatorna-szigeteki font volt forgalomban. Ebben az időben a helyi Guernsey szigeti bankok egyesültek az angol bank-konszernekkel és a magánbankjegyek teljesen eltűntek. A Guernsey és Jersey államocska által kibocsátott bankjegyek együtt voltak forgalomban a brit bankjegyekkel és teljes mértékben beválthatók illetve becserélhetők voltak a brit államkincstár pénzjegyeire. Magán Guernsey szigetén sokkal nagyobb a kereslet az ottani állam által kibocsátott pénzjegyek iránt. Ennek az az oka, hogy egyetlen helyi polgár sem óhajt több adót fizetni azért, mert az állam magas kamatokkal hiteleket vesz fel. 1937-ben a Guernsey által kibocsátott állami pénz 175 000 font, mindössze 450 font kiadással járt, ugyanis ennyibe került a bankjegyek nyomdai előállítása és a forgalomba hozatallal járó adminisztrációs költség. Ha ugyanebben az összegben a brit bankoktól hiteleket vett volna fel az államocska, akkor az minimum 11 383 fontjába került volna, mert ennyi kamatot kellett volna érte fizetnie.

Az 1817-el kezdődő kísérletezés Guernsey-n a saját kibocsátású pénz forgalomba hozatalával

 

bebizonyította, hogy inflációs veszély nincs,

mivel lényegében a mai napig nem sújtotta infláció Guernsey és Jersey államocskát. Az állam pénzügyeit intéző hivatalnokok mindig gondosan ügyeltek arra, hogy a gazdasági életnek, a társadalomnak és a polgároknak, ahhoz, hogy tevékenységüket zavartalanul folytathassák, mennyi jelre (pénzre), mint közvetítő közegre van szükségük. Ma is, ha valaki Guernsey-re látogat, azonnal mély benyomást tesz rá az az olcsóság, amely a Nagy-Britanniában érvényes árakhoz képest mutatkozik. Az alacsony adózásnak és csekély behozatali vámoknak köszönhetően Guernsey polgárai nem csak olcsón vásárolhatják meg az életükhöz szükséges árukat és szolgáltatásokat,

 

de jóval magasabb az átlagjövedelmük,

mint a többi nagy-britanniai lakosnak, és e két tényező következtében lényegesebb jobb az életszínvonaluk.Guernsey az infláció miatti aggodalmat nem ismeri.Az inflációnak ugyanis elsősorban a magánellenőrzés alatt álló központi bankok monetáris politikája az oka. Az a nemzetközi pénzügyi közösség, amely működteti a központi bankokat, kikényszeríti, hogy csak kamattal megterhelt hitelpénzt lehessen forgalomba hozni, mind az Egyesült Államokban, mind Nagy-Britanniában, Kanadában, Japánban, az Európai Unió országaiban, a nagy közép és dél-amerikai országokban: mint Brazília, Argentína, Venezuela és Mexikó; és ma már ez a helyzet a felbomlott szovjet birodalom utódállamaiban és a kelet-európai országokban is.

 

The video cannot be shown at the moment. Please try again later.

forrás:
2003. / Dr. Drábik János: Uzsoracivilizáció II.:
http://mek.niif.hu/06800/06897/html/0309.htm

 

A professzor szerint Róma bukásának igazi oka a KAMAT volt

Az ókori Görögország hanyatlásának oka

 

Az ókori Görögországban a pénzkölcsönzők a nyújtott hitelekért 36%, illetve ennél is magasabb kamatot követeltek. E követelésük biztosítékaként viszont az árutermelő földműveseknek és kézműveseknek zálogba kellett adniuk a vagyonukat. Ez azzal járt, hogy a parasztok elveszítették földjeiket, házaikat, munkaeszközeiket. Még családtagjaik is kötelesek voltak a rokonaik adósságaiért kezességet vállalni. Ennek az eladosítási folyamatnak az eredményeként a szabad görög polgárok rövid idő alatt adósrabszolgákká váltak. Egy részük külföldre menekült, a többség azonban saját hazájában veszítette el szabadságát. El kellett tűrniük, hogy hitelezőik rabszolgaként adják el őket. A rabszolgaság, amely fenntartotta a rabszolgák, mint áruk létrejöttének a körülményeit, tetemes kamatjáradékot biztosító, virágzó üzletággá vált. A rabszolgák száma idővel sokszorosan felülmúlta a szabad polgárok létszámát. A görög rabszolgákat a görög pénzvagyon-tulajdonosok tehát pénzért vásárolták, és nem a háborúkban szerezték, mint korábban. A rabszolgaság így a tőke szabad mozgását biztosító jövedelmező pénzbefektetési formává vált.

A bányászatban dolgozó görög rabszolgák 33%-tól 50%-ig hoztak hasznot. A bútorgyártást végző rabszolgák pedig 30% biztos járadékhoz juttatták a pénzbefektetőket. Ha bármely görög városállam szükséghelyzetbe került, akkor a pénzvagyon-tulajdonosok ezt felhasználták az állam és a lakosság további eladósítására, kamatjövedelmük növelésére. Az ókori befektető pénzemberek gondoskodtak arról, hogy olyan hitelezési törvények legyenek, amelyek a lakosság többségét belekényszerítik az adósrabszolgaságba.

A görög magas kultúra hanyatlásához vezető első felkelések éppen azért törtek ki, hogy ezeket az igazságtalan hitelezési szabályokat megváltoztassák. Az ókori Görögországban nem egyszerűen a pénzvagyonos elit volt a bajok oka, hanem a kamat-mechanizmussal működtetett pénzrendszer.

 

A Római Birodalom hanyatlásának oka

 

roman-empireA Római Birodalom hanyatlásának oka is a kamatszedő pénzrendszer volt. A Római Birodalom idején mindössze kétezer család birtokolta egész Rómát. A szabad földművelő parasztok helyét a rabszolgák foglalták el. Az önálló iparos réteg sem tudott az olcsó rabszolgamunkával versenyezni, s ezért elszegényedett, majd végleg tönkrement. A Római Birodalom jogrendszere lehetővé tette, hogy az adós – végső soron – a saját személyi szabadságát is zálogba adja. Ha egy kölcsönvevő nem tudta fizetni a kamatokat, a hitelező egyszerűen elvette személyes szabadságát és adósrabszolgává tette. A kamat révén igen gyorsan gazdagodó pénzvagyonos réteg egyre szegényebbé tette a társadalom többi részét, amely gazdaságilag szinte elvérzett. A szabad polgárok helyére rabszolga-munkaerőt kellett szerezni, ezért a gazdasági szükségesség kényszerítette ki az állandó hódító háborúkat. A Római Birodalom központja a meghódított provinciákat könyörtelenül kizsákmányolta. A birodalom központi részei az alapvető élelmiszerek tekintetében egyre inkább a távoli területek terményeire voltak utalva. A nagy távolság viszont bizonytalanná tette az ellátást, amely komoly zavarokhoz vezetett. Az elszegényedett római polgárok olyan segélyezésre szoruló réteget alkottak, amely teljesen ki volt szolgáltatva a gazdagok megvesztegetésének és manipulálásának. E reménytelen tömeg féken tartása érdekében a legkülönbözőbb szórakoztatási módszereket alkalmazták. Ekkor vezetik be, például a gladiátor küzdelmeket. Az érem másik oldala az volt, hogy a pénzvagyonos réteg mértéktelen gazdagodása következtében pazarló luxusban élt.

 

Gustav RuhlandGustav Ruhland a Freiburgi Egyetem professzora, aki Bismarck kancellár megbízásából több éven át kutatta a magas kultúrák és birodalmak felbomlásához vezető okokat, megállapította, hogy a pénzvagyon túlzott centralizációja és koncentrációja miatt borult fel a pénzügyi-gazdasági egyensúly. Ez az egyensúlyvesztés tükröződött a politikai viszonyokban, a közélet minden területén és megjelent a kultúra mélyülő dekadenciájában is. Ebben a helyzetben már csak a pénzvagyonosok tudták érvényesíteni akaratukat. Az általános erkölcsi hanyatlás eredményeként eluralkodott a kíméletlen haszonlesés, az örökségvadászat és a korábban megvesztegethetetlen bírák is lepénzelhetővé váltak. A protekciózás és a magánkapcsolatok érvényesítése egyre jobban akadályozta, hogy arra alkalmas, hozzáértő és erkölcsös személyek intézzék a közügyeket és kerüljenek vezető pozíciókba. A kamatmechanizmus destruktív módon befolyásolta a magánszférát is. A korábban szentnek és felbonthatatlannak tartott házasság könnyen megváltoztatható szerződéssé alakult át. Kialakult és iparrá fejlődött a prostitúció. Az átlag rómainak már nem volt lehetősége arra, hogy tisztességesen keressen pénzt, miután a pénzvagyon-tulajdonosok valamennyi termelőeszközt megszerezetek maguknak, és azt az olcsóbb rabszolga-munkaerővel működtették.

A politikai vezetés is fokozatosan a pénzvagyon-tulajdonosok és bankárok kezébe ment át. Polgárháborúk kezdődtek és általánossá vált a társadalmi nyugtalanság. A társadalom hátrányos helyzetű részének a féken tartása – a társadalmi béke megőrzése – egyre több állami kiadást vett igénybe. Az állam eladósodása az adók ugrásszerű növeléséhez vezetett. A rendszer fokozatosan irányíthatatlanná vált, noha egyre szigorúbb jogszabályokat hoztak a kézbentartására. Így például betiltották a szabad foglalkozásválasztást és helyébe a kényszerintézkedések léptek.

Mindez annyira legyengítette belülről az egykor hatalmas Római Birodalmat, hogy a végül néhány gyengén felfegyverzett barbár germán is el tudta foglalni. Így történt, hogy Odoaker germán vezér könnyűszerrel elmozdíthatta a trónjáról a Nyugat-Római Birodalom utolsó császárát, Romolus Agustulus-t Krisztus után 476-ban. A teljesen eladósodott és csődbejutott római államnak nem volt már pénze. Az általános hanyatlás eredményeként a pénzrendszer is eltűnt a gazdasági életből, és átadta a helyét a rossz hatékonyságú naturál-gazdálkodásnak, azaz az autarchiának és a cserének. Az általános társadalmi hanyatlás a kamat-kapitalizmus rendszerének a következménye volt.

  

A kamat-mechanizmus létrehozta a pénzvagyon példátlan koncentrálódását, de egyben a tőke olyan egyoldalú korlátlan uralmát valósítatta meg, amely az egész rendszert aláásta, és végül felbomlasztotta.


Ha a Római Birodalom hanyatlásának ezt a tünet-együttesét a globális kapitalizmus jelenlegi rendszerére alkalmazzuk, akkor megállapíthatjuk, hogy a kamat-kapitalizmus mai világrendszere is a szétesés és a felbomlás szakaszába érkezett. Ma már a világgazdaság centrum országaiban is eladósodott az állam, a gazdaság és a lakosság. Különösen a parasztságra nehezedik fokozott nyomás. Az élelmiszereket növekvő mértékben külföldről importálják. A felgyorsult monopolizálódás eredményeként az önálló vállalatok egyre nagyobb számban mennek csődbe és tűnnek el. A politikai élet irányítása a pénzrendszert birtokló és irányító szűk réteg kezébe került, amely egyben a világ 400 legnagyobb multinacionális cégének a tulajdonosa is.

bread-and-circusesroman circusA kenyér és a cirkusz ismét szerephez jut. Ma a cirkusz szerepét a látványos sportok, a labdarúgás, az autóvezetés, a tenisz és a művészi igény nélküli silány kultúrtermékek töltik be. A kamatgazdaság eredményeként kialakul az egyes országokon belül, és világszinten is, a kétpólusú rendszer. Ez egyrészt a pénzügyi közösségből, és az általa felnevelt és pozícióba helyezett integrált hatalmi elitből áll, másrészt pedig a bérből és fizetésből élő függő helyzetű százmilliókból, valamint a segélyezésre és szociális támogatásra szoruló tömegekből.

A kamatmechanizmussal működtetett pénzgazdaság – az ókorhoz hasonlóan – most is túlnépesedést idéz elő. Ennek oka az, hogy mindazon személyek munkája feleslegessé válik, akinek tevékenységéből a pénzoligarchia nem tud a maga számára kamatjövedelemhez jutni. Ma is tanúi vagyunk, hogy a gazdagság egy szűk pénzvagyonos réteg kezében halmozódik fel, amely mértéktelen luxusban él. A közerkölcsök vonatkozásában is megjelentek a dekadens jelenségek: a házasságok fellazultak, növekszik a válások száma, illetve azoké, akik sohasem élnek ilyen közösségben, mindez kiegészül az utódnevelés felelősségét mellőző szexuális kapcsolatok beteges kultuszával. Beindult az egyes kábítószerek fogyasztásának legalizálása. Elfogadottá vált a nagy vállalatok vonatkozásában is a korrupció, a csalás és a hazugság, ha pénzügyi sikerrel jár. Folyamatosan nő a munkanélküli segélyre és szociális támogatásra szorulók számra, s ezért egyfajta államszocializmus kialakulásának lehetünk a tanúi. A segélyből élők viszont többé nem nevezhetők szabad polgároknak, mert eltartásukért személyes szabadságuk, azaz önálló akaratérvényesítésük elvesztésével fizetnek.

A jelenlegi kamatmechanizmussal működtetett pénzrendszer összeomlása azért elkerülhetetlen, mert a gazdasági élet egészéhez képest a pénzmennyiség háromszoros tempóban növekszik, mint az előállított termékek és szolgáltatások mennyisége. Egy ilyen belső feszültség elkerülhetetlenül felbomlasztja a rendszer egészét. A válság jelei már mutatkoznak, és ha bekövetkezik, akkor a mi civilizációnk is felbomlik. Mivel a kamatkapitalizmus uzsoracivilizációja globális így, először a világtörténelemben, napjainkban lehetünk tanúi globális méretű gazdasági összeomlásnak.

A birodalmak hanyatlását mindig felgyorsította az államok fokozódó eladósítása, amely végül is elvezetett összeomlásukig. Ezt bizonyítja a Francia Forradalom is. Az állam a forradalom kitörését megelőző évben, 1788-ban, adósságszolgálatra és kamatfizetésre kényszerült fordítani az állami bevételek 70-át. Ezt az óriási pénzügyi terhet az akkori francia kormányzat csak fokozott adóztatással és gazdasági restrikcióval tudta előteremteni. Ezek vezettek végül éhséglázadásokhoz, majd pedig a már megszerveződött nemzetközi pénzügyi oligarchia által mozgatott forradalom kitöréséhez.

A történelemben ez a folyamat újból és újból ismétlődik. Az I. Világháború kitörését felgyorsította az akkori európai államok példátlan eladósodása. Nemcsak Nagy-Britannia, Franciaország és Oroszország, valamint az Osztrák-Magyar Monarchia adósodott el, de még a dinamikusan fejlődő Németország is. A XX. század elején a német nemzeti vagyon növekedése évi 2 milliárd márka volt. Ez azonban csak a felét tette ki az évi adósság-növekedésnek. Az állam, a vállalatok és az egyes állampolgárok mind eladósodtak. Ennek az adósságnak a kamatjövedelmét a pénzvagyon-tulajdonos oligarchia és a tulajdonában lévő bankok tették zsebre. 1870-ben a Deutsche Bank 15 millió márka alaptökével rendelkezett, amely 1908-ig a tízszeresére növekedett. A németországi bankszektor egészének az ellenőrzése alatt álló vagyon pedig 3 milliárd márkára nőtt. Egyszerű számítással megállapítható, hogy ennek a növekedési ütemnek a megtartásával 1918-ra az egész német gazdaság 150 milliárdnyi vagyona a német bankszektor tulajdonába került volna. Ez csak azért maradt el, mert 1914-ben kitört az I. Világháború.

 

A tőzsdék egyik előnye: a középréteg elszegényítése

market_crashA kamattal működtetett pénzrendszerben a társadalom vagyona – bizonyos idő elmúltával – szükségszerűen a pénzvagyonnal rendelkező szűk csoport tulajdonába kerül. A vagyonkoncentráció már a XX. század elején is olyan méreteket öltött, hogy a világ vezető országaiban csupán néhány család ellenőrizte a nemzetgazdaságokat. Ennek tükörképe az állam és a lakosság súlyos eladósodása. Az irányítási pozíciókat kisajátító pénzvagyonos csoport olyan zárt kört alkot, amelybe rendkívül nehéz bekerülni. Az egyre nagyobb szerephez jutó tőzsdék és pénzpiacok – a részvényekkel való manipuláció révén – különösen alkalmasak az emberek nyereségvágyának és játékszenvedélyének a felkeltésére. A részvénytőke kibővülésével a tőzsdéket irányító nagybefektetők rá tudják tenni a kezüket a társadalom kevésbé tehetős rétegeinek a pénzére is, mivel megfelelő pénzmennyiség és bennfentes tájékozódás hiányában egyedül a nagybefektetők képesek akkor kivonni vagyonukat a tőzsdéről, amikor a részvények ára a csúcson van. Ezzel a kizárólag általuk irányított folyamattal magukhoz tudják ragadni a társadalom jelentős részének a megtakarításait. Minden tőzsde-összeomlás a pénzvagyonos réteg számára előnyösen rendezi újjá a pénzügyi és vagyoni viszonyokat.

Visszatérve a magas kultúrák és birodalmak hanyatlására, legyen szó a görögökről, a rómaiakról, az arabokról vagy az angolszászokról, a hanyatlás és felbomlás végső okai mindig a gazdasági életben, közelebbről a pénzrendszerben lelhetők fel. A pénzrendszer szükségszerű elfajzását pedig a benne működő kamatmechanizmus idézi elő. A szovjet birodalom bukása mélyén is gazdasági okok voltak, bár itt az államkapitalizmus és a tervgazdaság jelenléte miatt másképp működött a pénzmechanizmus romboló hatása. Ha a szovjet sajátosságoktól eltekintünk, a romboló mechanizmus működésének menete szinte mindig ugyanaz volt. A kamatok egyrészt aránytalan vagyonkoncentrációhoz, másrészt egyre növekvő eladósodáshoz vezettek. Ez létrehozta a kamatfüggőség viszonyait, annak összes gazdasági és kulturális következményeivel együtt. A kamatfüggőség a társadalom hanyatlásához, dekadenciájához vezetett. Megjelentek “a kenyér és cirkusz” perverz manipulálási módszerei. Az általános hanyatlás végül pénzügyi, gazdasági és társadalmi összeomláshoz, a birodalmak felbomlásához vezetett.

Befejezésül foglaljuk össze a kamatmechanizmus romboló hatásának a menetét az ókori Rómában.

 

A kamatmechanizmus romboló hatásának a menete az
ókori Rómában

·         A lakosság növekvő eladósodása, a parasztság megsemmisülése, az ország elnéptelenedése.

·         A világhódítást követi a rómaiak semmire tekintettel nem lévő nyerészkedése. A helytartó, az adóbérlő, a római kereskedő és pénzkölcsönző egymást szárnyalta túl a tartományok kiszipolyozásában. 

·         A római parasztság eltűnésével a nép kenyérellátása egyre távolabbról történő gabona behozataltól válik függővé.

·         A példa nélkül álló választási megvesztegetések eredményeként a polgárok “kenyérhez és cirkuszhoz” jutnak.

·         Az állam fegyveres erejét a magán-kamatjáradék behajtására használják a tartományokban és a szomszéd államokban.

·         Mesés mértékben megnövekszik a gazdagság, a luxus, és az élvezetek hajszolása.

·         Általánossá válik a közerkölcsök megromlása, az örökség-vadászat, az uzsora, a zsarolás, a bírák, és az állami hivatalnokok megvesztegetése. A korábban szentnek tartott és felbonthatatlan házasság könnyen felbontható szerződéssé válik. Erős mértékben fokozódik a prostitúció, a házastársak elhagyása és felgyorsul az ország elnéptelenedése.

·         A nemesség fokozatosan eltűnik, és a politikai vezetés a bankárok kezébe megy át. A világ kereskedői a fővárosban tömörülnek. Megkezdődnek a polgárháborúk. A proletárok állami költségen való ellátása, a kényszerszolidaritáson alapuló államszocializmus gyors kiszélesedéséhez vezet.

·         Az államcsőd krónikussá válik. A lakosság létszámának csökkenése tovább tart. A pénzgazdaság fokozatosan eltűnik. Helyére ismét a naturálgazdálkodás lép.

Ha el akarjuk kerülni a kamatkapitalizmus romboló hatásának a modern formában és globális méretekben történő megismétlődését napjainkban, akkor fel kell adni azt a téveszmét, hogy csak kamatszedő magánpénzrendszerrel működtethető a modern gazdaság.

 

Át kell térni

1. a pénzgazdaságról a termelő gazdaságra,
2. a
forgalom elsődlegességéről az érték-előállítás
elsőbbségére,
3. a kamatszedő
magánpénzrendszerről a kamatmentesen működtetett közpénzrendszerre
,
4. a
pénzközpontú gazdaságról az emberközpontú
gazdaságra,
5. a
spekuláció elsőbbségéről a teljesítmény
elsőbbségére,
6. az ellenőrizetlen szervezett
magánhatalom rendszeréről az ellenőrzött közhatalom
rendszerére,
7. a
formális demokráciáról a gazdasági-pénzügyi esélyegyenlőséget minden egyes ember számára folyamatosan megújító érdemi demokráciára
,
8. a
fenntartható növekedésnek – “fejlődésnek” – nevezett fenntartható kamatszedésről a fenntartható erőforrások
biztosítására,
9. az
önrendelkezés felszámolásáról az önrendelkezés kiszélesítésére
,
10. a
beolvasztó integrációról az egyenjogú társulásra
,
11. a
nemzetállam felszámolásáról az egyént védelmező nemzeti és egyházi közösségek
– a nagyobb család – védelmére,
12. az
egyoldalú technikai modernizációról a társadalmi viszonyok igazságosabbá tételét is megvalósító folyamatos társadalmi modernizációra.

Csak így érhető el, hogy az ember – minden egyes ember -, akit Isten egyedül teremtett a saját képmására és látott el az alkotó értelem szikrájával, optimálisan kibontakoztathassa képességeit és teljes értékű életet élhessen.

 forrás:
2003. / Dr. Drábik János: Uzsoracivilizáció II.:
http://mek.niif.hu/06800/06897/html/0307.htm

 

A háború valódi célja nem az ellenség legyőzése, hanem a lakosság feletti kontroll globális fenntartása


tumblr_m1bk5d7yIi1qbmyoro1_500Olvassuk újra Orwellt, elemezzük a “War on Terror”-t Orwell szempontjai figyelembe vételével. Ha ezt tesszük, akkor az afganisztáni háborúnak más és mélyebb összefüggései is feltárulnak, mint a propaganda által hirdetett cél: megbüntetni a terroristákat és eltávolítani azokat a rezsimeket, amelyek ezeknek a terroristáknak menedéket nyújtanak. Orwell úgy írta le a jövő világát, mint amely három nagy térségre van felosztva, Óceániára, Eurázsiára és Kelet-Ázsiára. Óceánia Amerikából, Angliából, Ausztráliából, és a Csendes-óceáni szigetekből áll. Eurázsia Oroszországból és a kontinentális Európából. Kelet-Ázsia pedig Kínából, Japánból, Dél-kelet Ázsiából és Indiából. Ezek a szuperállamok folyamatosan háborúban állnak egymással.

Ezeket a háborúkat nem azért vívják, hogy legyőzzék az ellenséget, hanem elsődleges céljuk a lakosság feletti kontroll. Mindhárom térség lakossága türelmesen viseli a nyomort és elnyomást, mivel háború idején minden áldozatot meg kell hozni. Nem csak Brzezinski támaszkodott “A nagy sakktáblában” kifejtett stratégiai programjánál Orwell elképzeléseire. Ugyanezt tették a “The Report from Iron Mountain” készítői is 1967-ben. Ez a jelentés nyíltan elismeri, hogy a jövőt illetően nem az igazság számít, hanem az elhihetőség. Ezt az orwelli koncepciót is alkalmazó jelentést 15 tagú tudóscsoport készítette, és 1967. november 26-án a Washington Post könyvszekciójában ismertette John Kenneth Galbraith.

A rabszolgaság modern, kifinomult formájával kapcsolatosan a
“Jelentés az Iron Mountain”-ből” a következőket állítja:
“Mindezideig ezt csak regényekben ajánlották, nevezetesen Wells, Huxley, Orwell és mások merültek el a jövő szociológiájának a képzeletgazdag megidézésében. De a “Brave New World” (Bátor új világ) és az “1984″. egyre kevésbé tűnt valószínűtlennek a megjelenésüket követő évek múlásával. A rabszolgaság hagyományos társítása az ősi iparosodás előtti kultúrákkal nem szabad, hogy eltakarják szemünk elől (a rabszolgaság) alkalmazhatóságát a társadalmi szervezet fejlett formáira.”

 

Vegyük közelebbről szemügyre Orwellnek a következő fejtegetéseit szeptember 11. tükrében:

“Ez a három szuperállam (vagyis Óceánia, Eurázsia, és Kelet-Ázsia, D. J.) állandóan háborúban áll egymással, és ez már így tart 25 év óta. A háború azonban már nem az a kétségbeesett megsemmisítő küzdelem, ami a 20. század első évtizedeiben volt… Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a háború menete, vagy az irányába tanúsított magatartás kevésbé vérszomjas, vagy lovagiasabb lett. Ellenkezőleg. A hisztéria folyamatos, és egyetemes minden országban és az olyan cselekmények, mint a megerőszakolás, a fosztogatás, a gyermekek lemészárlása, egész lakosság szolgaságba kényszerítése, a foglyokkal szembeni megtorlás, amely kiterjed az élve való eltemetésükig normálisnak tekintett…

A modern hadviselés elsődleges célja felhasználni a gépezet termékeit anélkül, hogy emelnénk az életszínvonalat. (A “gépezet” a társadalom technikai és ipari kapacitása termékek előállítására.) Attól a pillanattól, amikor a gépezet először megjelent, világos volt a gondolkodó emberek számára, hogy eltűnt az emberi robotolás és nagyrészt az emberi egyenlőtlenség iránti szükséglet is. Ha ezt a gépezetet szándékosan erre a célra használnák, akkor az éhség, a túlzott munka, a mocsok, az írástudatlanság, és a betegségek néhány nemzedéken belül felszámolhatók lehetnének…

Az is világos volt, hogy a gazdagság minden irányból való növekedése elpusztítással fenyegeti a hierarchikus társadalmat, és néhány esetben ez valóban be is következett. Egy olyan világban, amelyben mindenki csak rövid munkaidőben dolgozik, megfelelően tud táplálkozni, fürdőszobás és hűtőszekrényes házban él, autója, sőt esetleg repülőgépe van, az egyenlőtlenségnek a legfeltűnőbb és legfontosabb formája már eltűnt volna. Ha egyszer általánossá válik, akkor a gazdagság már nem különböztet meg… Egy ilyen társadalom hosszú időn át nem maradhat stabil. Ha a szabadidőt és a biztonságot egyformán élvezheti mindenki, az emberek tömegei, akik általában bénultak a szegénységtől, műveltté válnak, és megtanulnak önállóan gondolkodni; mihelyt ez bekövetkezett, előbb vagy utóbb felismerik, hogy a privilegizált kisebbségre nincs szükség, és félre is söprik őket. Hosszú távon egy hierarchikus társadalom csak a szegénységre és a tudatlanságra alapozva létezhet…

A háború lényege a pusztítás, nem szükségszerűen az emberi életek kioltása, de az emberi munka termékeinek a megsemmisítése. A háború azon anyagoknak az összezúzása, a sztratoszférába való lövellése, vagy a tenger mélyére való süllyesztése, amelyek másképpen felhasználhatóak lennének a tömegek életének megkönnyítésére, következésképp hosszútávon műveltté tételükre…

A lakosság szükségleteit a gyakorlatban mindig alábecsülik, amelynek az eredményeként az élethez szükséges javaknak legalább a felében hiány mutatkozik; de ezt előnynek tekintik. Szándékosan tartják még a kedvezményezett csoportokat is a nélkülözés határán, mert az általános szűkösség megnöveli még a kis előnyök fontosságát is, és fokozza a különbséget az emberek egyik és másik csoportja között… A társadalmi légkör egy ostromlott városéhoz hasonló, ahol egy darab lóhúsnak a birtoklása különbözteti meg a szegényt a gazdagtól. Ugyanakkor a háborús állapot, és ezért a veszélyhelyzet következménye, hogy a túlélés kikerülhetetlen előfeltételeként természetesnek tűnik valamennyi hatalom átadása egy kis kaszt számára…


yg90WvFy6k7EtgdEgp9JZAPMmmOA háború nemcsak elvégzi a szükséges pusztítást, de mindezt lélektanilag elfogadható módon teszi. Elvben egyszerű lenne megszabadulni a többletmunkától, templomok és piramisok építésével, gödrök ásásával, hogy újra feltöltsék őket, vagy hatalmas mennyiségű áruk termelésével, hogy aztán elégessék őket. Ez a hierarchikus társadalomnak azonban csak a gazdasági, nem pedig az emocionális alapjait hozná létre… A háború egy tisztán belső ügy… Valamennyi uralkodó csoport a saját alattvalói ellen viseli, és a háború célja nem valamely terület meghódítása, vagy elfoglalásának megakadályozása, hanem a társadalom struktúrájának sértetlenül való megtartása.”
(George Orwell, 1984., New York, Signet, 1949. 153-164. oldalig)

 

The-Grand-Chessboard-Brzezinski-Zbigniew-EB9780465004348Azért idéztünk hosszabban Orwelltől, hogy rámutassunk mennyire hasonlítanak ezek a gondolatok a “Jelentés Iron Mountain”-ből című tervre, vagy Brzezinskinek a “Nagy Sakktábla” című stratégiai dolgozatában kifejtett elképzelésire. A háttérhatalom fő stratégiai céljait, – a véletlenek által előidézett kitérőkkel ugyan -, de elérte. Ma is úgy tűnik, hogy a totális uralom globális rendszerének a megvalósulása van folyamatban. A háttérhatalom és hálózata ma is ellenőrzi az államot és a tömegtájékoztatást. A választópolgárok túlnyomó többsége nincs tisztában azzal, hogy mi történik vele és körülötte, ezért bármilyen önálló cselekvésre, vagy ellenállásra képtelen. A még meglévő független államok kliens rendszerekké való átalakítása folyamatban van. A Világkereskedelmi Szervezet folytatja a globalizációt, és a háttérhatalom érdekeit védő nemzetközi szerződések lépnek az egyes országok belső alkotmányainak a helyébe. A nemzeti hadseregek megszűnnek, és a pénzvilág érdekeit őrző, kikényszerítő nemzetközi haderő váltja fel őket a NATO, esetleg az ENSZ égisze alatt. Ugyanakkor a háttérhatalom irányítói azzal is tisztában vannak, hogy a válságok, konfliktusok nagyon hasznosak is lehetnek, mert megkönnyítik a manipulált ember-nyáj karámba terelését. A hasznos konfliktusok sokféle formát ölthetnek az etnikai erőszakosságtól, a terrorizmuson, és járványokon át a háborúig. A lényegen azonban mindez nem változtat. Tovább utazunk a kijelölt irányba, az illuminátus háttérhatalom szép új világába.

 

A háború az új világrend motorja

Nekünk még azt tanították Marxra hivatkozva, hogy a forradalmak a történelem motorjai. Ma viszont azt tapasztaljuk, hogy a “War on Terror” óriási léptekkel vitte és viszi előre az új világrend bevezetésére kidolgozott stratégiai programok átültetését a gyakorlatba. A World Trade Center és a Pentagon ellen végrehajtott merényletek váratlanul érték az amerikai társadalmat, de ez nem jelenti, hogy ezekben az áldozatok számára sorsszerű véletlenekben, amely az életüket követelte, nem valami törvényszerű jelent meg más vonatkozásban. A világtörténelem véletlenjein keresztül utat törnek a szükségszerű tendenciák és a jól átgondolt stratégiák. Az új világrend kialakulása nem tekinthető véletlennek. Szemünk előtt bontakozik ki egy globális hatáskörű világkormányzat, amelynek az elemei már készen vannak a nemzetközi életben.

A katonai és a pénzügyi ellenőrzés közül az utóbbi a fontosabb. A most zajló “War on Terror” Afganisztánban pénzügyi eszközökkel nem vívható meg, mert ehhez hiányzik a gazdasági-pénzügyi infrastruktúra ebből a húszévi háborúskodásban tönkrement országban. Itt az elsődleges cél annak a rendszernek a lerombolása, és eltávolítása, amellyel nem lehetett kialakítani a nemzetközi pénzügyi oligarchia számára megfelelő – pénzügyi és gazdasági eszközökkel gyakorolt – ellenőrzés rendszerét. Ezért itt a legdurvább erőszak eszközéhez kellett nyúlni, amit természetesen igazolni lehet a világközvélemény szemében a szeptember 11-i eseményekkel, ahol a merénylők és az értelmi szerzők durván megszegték az ártatlan emberi életek tiszteletben tartásának a feltétlen alapelvét. A világot irányító hatalmi elitnek tehát ebben az esetben a fegyveres megtorlás eszközéhez kellett nyúlnia, mégpedig úgy, hogy lépésében számíthatott a világközvélemény kellő támogatására.

2001. szeptember 11-e ezen sorok írójának azért tűnik történelmi fordulópontnak, mert ez jelentheti azt a határt, ahonnan már nincs visszatérés. Ezúttal sok olyan rendkívüli szabály lépett életbe, amelyek teljesen meg tudják bénítani az amerikai társadalom cselekvőképességét. Az egykor szabad és büszke amerikaiak időközben kiszolgáltatott alattvalókká lettek átgyúrva, akik fokról-fokra rákényszerülnek arra, hogy automatikusan engedelmeskedő, jól manipulálható biológiai robotok legyenek.

Noam Chomsky és a “War on Terror”

448px-Chomsky

Noam Chomsky

Noam Chomsky neves amerikai társadalomtudósnak, aki hosszabb időn át a kairói angol nyelvű egyetemen is tanított, szeptember 11-e után néhány nappal feltették a kérdést, hogy igaz-e, miszerint a világ nem lesz többé ugyanaz, mint amilyen volt 2001. szeptember 11-e előtt. Chomsky szerint a World Trade Center és a Pentagon ellen végrehajtott terrorista támadások nem méreteikben és jellegükben jelentenek elsősorban újat, hanem a támadások célpontja teszi ezeket különleges jelentőségűvé. 1812 óta ugyanis most intéztek először támadást az Egyesült Államok ellen a saját területén. Eddig csupán amerikai gyarmati területek ellen volt támadás. Először került sor arra, hogy a fegyverek az ellenkező irányban kerültek bevetésre. Tehát nem az atrocitás mérete különleges, hanem a célpontja.

Chomsky szerint a terrorizmus elleni háború jelszava félrevezető. A “Black Gold – Hot Gold” (“Fekete arany – forró arany”) című könyv szerzői szerint a Kaspi-tenger térségében húsz évvel ezelőtt felfedezett hatalmas kőolajmezők egyelőre érintetlenek maradtak. Ez a terület – ha a világfogyasztás jelenlegi szintjét vesszük alapul – ötszáz évig elegendő a világ olajszükségletének kielégítésére. A kőolaj egyik lehetséges szállítási útvonala Csecsenföldön át halad – csővezetéken – a Fekete-tengerig. Onnan hajón a tengeren és a Dunán keresztül éri el a Koszovón áthaladó rövidebb csővezetéket, s jut el az Adriai-tengeri kikötőig. A másik útvonal Afganisztánon és Pakisztánon át az Indiai-óceánig vezet. Két évvel ezelőtt (2002-höz képest)a Clinton-kormányzat kísérletet tette Koszovó nemzetközi ellenőrzés alá vételére azért, hogy megkezdődhessen a tervezett olajvezeték megépítése. Már a Szovjetunió is számításba vette a hatalmas olajmezők felfedezését követően, hogy csővezeték-rendszert épít ki Afganisztánon és Pakisztánon át az Indiai-óceán irányába. Moszkvának ez a törekvése végül is a mintegy tíz évig tartó szovjet-afgán háborúba torkollott.

A szovjet beavatkozás az Amerika által felfegyverzett és támogatott felkelő csoportok ellenállása miatt kudarccal végződött az 1980-as évek végén. Az egyik ilyen ellenálló csoportot Oszama bin Laden vezette. Amikor az afgánok az Egyesült Államok és a CIA segítségével keresztülhúzták Moszkva terveit és megakadályozták a szovjet-afgán kőolajvezeték megépítését, a Szovjetunió gazdaságilag megrendült. Az említett “Black Gold – Hot Gold” szerzői szerint az “Empire of Energy” (az “Energiabirodalom”, amely a nemzetközi pénzvilág ellenőrzése alatt áll és nagyrészt azonos a nemzetközi pénzoligarchiával) most arra tesz kísérletet, hogy ő építse meg az Afganisztánon átvezető kőolajvezeték-rendszert. A terrorizmus elleni háború nem irányul az északír, a baszk, vagy a palesztin és más terroristák ellen. Ez elsősorban azért folyik, hogy Afganisztánban Amerika-barát kormányzat kerüljön hatalomra, amely lehetővé teszi az Energiabirodalom urai – azaz a háttérből irányító pénzoligarchia hálózata – számára, hogy már régóta kidolgozott stratégiájukat átültessék a gyakorlatba.

Kissinger, Brzezinski korábban a tálibok támogatói voltak

zbigniew-brzezinski-with-Osama-bin-LadenKissinger és de Borchgrave ma a háború leglelkesebb támogatói közé tartoznak, holott korábban közel álltak a tálibokhoz, Zbigniew Brzezinskihez hasonlóan. Mi áll a véleményváltozás hátterében? Kissinger 2001. szeptember 11-ét megelőzően komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy Afganisztánt, valamint a tálib rendszer urait levétesse azon államok listájáról, amelyek támogatják a terrorizmust. Ennek az volt az oka, hogy Kissinger az “Unocal” nevű amerikai olaj-vállalatóriás konzultánsa. Azért lobbizott az amerikai külügyminisztériumban az Afganisztánt sújtó szankciók ellen, hogy megvédje ügyfele olajvezeték-építési programját, amely lehetővé tette volna a közép-ázsiai olaj Afganisztánon keresztül történő kiaknázását. Ahhoz, hogy a Világbank finanszírozza az Unocal programját, szükséges volt, hogy az amerikai külügyminisztérium formálisan is elismerje a tálib vezetést Afganisztán kormányának. Az Unocal alelnöke, Maresca, az amerikai törvényhozás, a Kongresszus illetékes bizottsága előtt 1998. február 12-én elmondotta, hogy az Unocal az afganisztáni olajvezeték megépítésével el akarja vágni Oroszországot és Iránt az óriási nyereséget ígérő közép-ázsiai olaj- és földgáz-piactól. Maresca azt is elmondotta az amerikai törvényhozóknak, hogy az Iránon keresztül haladó olajvezeték az amerikai szankciók következtében nem jöhet számításba, ezért az egyetlen választható útirány Afganisztánon át vezet. Ez jelenti a legjobb megoldást, a legkevesebb technikai akadállyal. Maresca hozzátette, hogy cége egyetlenegy afganisztáni csoportot sem részesít előnyben, mégis egyértelmű volt, hogy az Unocal azért lobbizott, hogy az Egyesült Államok ismertje el a tálib rezsimet Afganisztán hivatalos kormányzatának. E cél érdekében az Unocal a tálib vezetők egy küldöttségét meghívta Washingtonba, hogy találkozzanak a Kongresszus és a Clinton-kormányzat képviselőivel.

De Borchgrave 2001 júniusában azért utazott Kandaharba, hogy a tálib mozgalom szülővárosában interjút készítsen Mohammad Omar mollahhal, a tálibok legfőbb vezetőjével. Az amerikai UPI-hírügynökség által június 4-én közzétett interjú a legmelegebb dicséretek közepette hősnek nevezi Omar mollahot, aki ötször sebesült meg a szovjet Vörös Hadsereg elleni felszabadító háborúban. Azt is hangsúlyozta, hogy Omar mollah féken tartja Oszama bin Ladent. De Borchgrave bírálta az Egyesült Államokat, amiért az visszatartja azokat a bizonyítékokat, miszerint a tálib rezsim bírósága felelősségre vonta bin Ladent az Afrikában elkövetett terrorista cselekményekért.

Amikor 1995-96-ban a pakisztáni hadsereg és hírszerzés támogatásával, valamint Szaúd-Arábia és az Egyesült Államok finanszírozásával a tálibok hatalomra kertültek, Washington lényegében áldását adta erre az ortodox fundamentalista iszlám csoportra. Washington abból indult ki, hogy a tálibok fanatizmusuk ellenére meg fogják engedni, hogy a Türkmenisztánból kiinduló olajvezeték áthaladjon Afganisztánon. Ez nemcsak az amerikai olajvállalatok számára lenne előnyös, de valamennyi kőolaj-felhasználó számára világszerte. Washington jóindulatúan azt is feltételezte, hogy ha a tálibok más, legális jövedelemhez is jutnak, akkor felhagynak a nagyarányú máktermesztéssel, amely az ópium alapanyaga.

A hírtelen fordulat

Henry Kissinger

Ez a helyzet 2001. szeptember 11-e után igen gyorsan és gyökeresen megváltozott, mivel Washington most már elszánta magát a tálibok leváltására és Oszama bin Laden kézrekerítésére. 2001. szeptember 11-e óta mind Kissinger, mind de Borchgrave más, korábbi tálib pártfogókkal egyetemben azok közé tartoznak, akik a leghangosabban helyeslik az afganisztáni háborút. Az Egyesült Államok most kliensrezsimet akar hatalomra segíteni az elűzött tálib vezetés helyére.

Bonnban 2001. december 6-án aláírták az Afganisztán-megállapodást, amely szerint 29 tagú ideiglenes kormány alakul Hamid Karzai pastu politikussal és hadvezérrel az élén. A külügyminiszteri posztra Abdullah Abdullah, a tádzsikok befolyása alatt álló Északi Szövetség külügyeinek eddigi irányítója kerül, míg a védelmi miniszter Mohammed Kasszim Fahim lesz, a meggyilkolt Maszúd tábornok helyettese és utóda.

 

The War on Terror boardgameOszama bin Laden és az Al-Kaida terroristái szörnyű merényletükkel akaratlanul is hozzásegítették a háttérhatalmat két fontos stratégiai céljának a megvalósításához. Egyrészt lehetővé tették a már három évtizede gondosan előkészített – az emberi jogokat és polgári szabadságjogokat korlátozó – rendkívüli intézkedések egész rendszerének a bevezetését Amerikában, másrészt olyan kliens rendszert segítettek hatalomra Afganisztánban, amely várhatóan most már a “Nagy sakktáblá”-ban kifejtett geopolitikai célok engedelmes kiszolgálója lesz, beleértve a területén keresztül haladó kőolajvezeték megépítését is.

A tragédia után, amelynek ezúttal is ártatlanok voltak az áldozatai – mély részvétet érzünk irántuk -, beindulhatott a tudatipari gépezet, a “War on Terror”, a krokodilkönnyek hivatalos hullatása, valamint az adagolt hisztériakeltés és az anthrax küldemények feladóinak szinte virtuóz képességeket igénylő “meg-nem-találása”.

Az erőszak spirálja nem megoldás, mert új sötét középkorba taszítja a világot. A józanész és az egyetemes Isteni (természeti) törvények alapján a kultúrák párbeszédére van sürgősen szüksége a világnak. Bízunk abban, hogy még leállíthatjuk a bosszú beindult erőszak-spirálját, és elkerülhetjük milliók kimondhatatlan nyomorúságát. Talán még van esély egy olyan termékeny eszmecserére, amely elősegítheti a valódi megértést a kultúrák között. A civilizációk pusztító háborúja helyett az emberek életkörülményeit kell megjavítani. A csupán egyesek gazdagodását szolgáló kamatkapitalista világrend helyébe a Föld népességfenntartó képességét növelő és minden egyes ember alkotó-potenciáljának a kibontakozását szolgáló – kamatszolgaság nélküli – valóban szabad világra van szükség. Sok okunk nincs rá, de azért reménykedjünk, hiszen a reménytelenek kedvéért adatott meg számunkra a remény.

forrás:
2002. / Dr. Drábik János: Uzsoracivilizáció:
http://mek.niif.hu/06800/06897/html/0305.htm

The video cannot be shown at the moment. Please try again later.